Hű, jó régen nem jelentkeztem. Ennek az az oka, hogy úgy döntöttem, nem írok minden egyes apró rendezvényről bejegyzést, hanem egybe sűrítem az egészet. Aztán közben elkezdtünk készülődni a nemzetközi kulturális estre, közelednek a vizsgák... és hirtelen túl sok elintéznivalóm lett, eszembe sem jutott a blog. No, de ennyi felvezető után lássuk, mivel is foglalatoskodtam az elmúlt két hétben...
Már három hét telt el az érkezésem óta, és sok érdekes dolog történt velem. Röviden beszámolok az elmúlt másfél hét eseményeiről.
Régóta nem jelentkeztem, ennek az az oka, hogy az utóbbi időben bőven volt izgalmas program. A mostani bejegyzésben a múlt hétvégi jotunheimeni túráról szeretnék nektek beszámolni. Vigyázat, képekkel megtűzdelt poszt lesz!
Már egy hete vagyok kint Norvégiában. Furcsa, néha úgy érzem, hogy csigalassúsággal telnek a napok, máskor pedig olyan, mintha alig lenne időm kiélvezni az itt töltött heteket. Most mindenesetre az első hét eseményeit szeretném összefoglalni röviden.
Az első tanítási napom is érdekesen telt, bár reggel adódtak némi problémák a fürdőszobával, de nem baj, tanultam az esetből, ezentúl korábban fogok felkelni. Az első órám norvég volt, és bár a tanárunk neve nem cseng norvégosan, kedves nőnek tűnik, remélem, nem változik boszorkánnyá az elkövetkezendő hetekben.
Ma reggel sikerült ébresztő nélkül, viszonylag frissen felkelnem. Lementem reggelizni, majd végighallgattuk az ismertető előadást a kollégiumról. Ezután egy rövid szünet után az ebéd következett, közben elkezdett esni az eső.
Az elmúlt időszak igazán mozgalmas volt: véget ért a vizsgaidőszak, elmentünk a Balatonra, önkénteskedtem a Vöröskeresztnél, Brontival sétáltunk Szentendrén, megnéztük a Jurassic Worldöt, palacsintát sütöttünk, gokartoztunk, leégtünk a Hungaroringen… Ma hajnalban pedig útnak indultam Norvégiába. Hajnali két óra negyvenöt perc körül csöröghetett Bronti telefonja, pár percig még lustálkodtunk az ágyban, élveztük az együtt töltött idő utolsó perceit, aztán felkeltünk, készülődtünk, megettük a tegnapról megmaradt szívecske formájú palacsintát, aztán elindultunk Ferihegy felé. Hamar kint voltunk a repülőtéren, ennek (és a hajnali időpontnak) ellenére rengetegen voltunk, némi bénázás után sikerült is becsekkolni és a poggyászt feladni. Aztán elbúcsúztam Brontitól, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, és hogy még mindig ennyire nehéz, mindenről ő és az együtt töltött idő jut eszembe. (Egyébként az a karkötő, amit a névnapomra vettél, mindig felvidít.) Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, például a holnapi városnézésre, de hiányérzetem van. Ugyanakkor próbálom ezt az egészet úgy felfogni, mint valamit, ami segíti letisztázni a céljaimat.
